A legnagyobb alkotótól, a természettől tanultam
Ott minden egyértelmű, úgy van, ahogy lennie kell.
Állattenyésztő családból származom, az állatok simogatása, dögönyözése apró koromtól fogva ösztönös volt nekem – tőlük kaptam az első visszaigazolást arról, hogy az érintésem megnyugtat és könnyebbséget ad.
Később hangommal, tekintetemmel, gesztusrendszeremmel adni tudó művész lettem.
Szentivánéji álom és az intuíció ébredése - japán tradicionális masszázs
Körülbelül tíz éve, egy Szentivánéji álom előadásban Titánia szerepét játszottam. A kultikus, szamárral közös(ülő) jelenet koreográfiájában a karomat az egyik táncos a többiekkel ellentétes irányban mozgatta. Az előadás hevében fel sem tűnt, de aznap éjjel rettentő fájdalomra és a mozgástartományom drasztikus beszűkülésére ébredtem.
Így elmentem zenész barátaim testi feszültségeit oldó, heti rendszerességgel tartott eseményére, ahol a masszőr azonnali megkönnyebbülést hozott. Hálából megkérdeztem tőle, szabad-e érzésből visszaadnom a masszázst. Döbbenten nézett rám, kényelmesen elhelyezkedett, majd a végén elmondta: szerinte annyira jók az ösztöneim, hogy azonnal el kell végeznem a japán tradicionális masszázstanfolyamot. Már akkor izgalmasnak tűnt számomra az emberi test működésével foglalkozni, de a tanfolyam elvégzése után még nem vettem elég komolyan ezt az irányt.
Taps helyett hálától könnyes szemek - Alternatív Pajzsmirigy Terápia
A valódi hivatástudatra várnom kellett. Néhány éve a férfi az életemben rendkívül súlyos egészségügyi és vérnyomás-krízisen esett át, a szervezete és a belső szervei a végletekig kimerültek, és az orvosi prognózisok is rendkívül lehangoló jövőképet festettek elénk. Ekkor egy régi barát, az Alternatív Pajzsmirigy Terápia alapos ismerője szinte azonnali, a későbbi laboreredményekben is jól látható vitalitás- és állapotjavulást hozott számára.
Addig kanyarogtam a művészet útvesztőjében, hogy egyszer csak az első APT képzésen találtam magam. Elindultam egy olyan lenyűgöző ösvényen, amelyen azóta rengeteg embertársamnak tudtam hatékony és természetes támogatást nyújtani a mindennapi jóllétük és fizikai komfortjuk megőrzésében és fokozásában.
Talp- és vádlimasszázs
A tanulást és az önfejlesztést azóta sem hagytam abba. A reflexzónák és az alsó végtag fasciális összefüggéseinek megismerésével most egy még kerekebb, tetőtől talpig ható programot hoztam létre a hozzám fordulóknak.
Az érintés felelőssége: Önkéntesség és jelenlét
Az önkéntes munka hosszú évek óta az életem szerves része.
Az utam elején a művészet eszközeivel igyekeztem adni, újabban pedig a manuális technikákban szerzett tapasztalataimat és az érintés erejét viszem oda, ahol a legnagyobb terheket cipelik az emberek.
A bizalmatok adja meg a hátteret ahhoz, hogy ezeken a helyeken is tiszta szívvel, ellenszolgáltatás nélkül lehessek jelen!
❤️ Tábitha Ház: Manuális segítőként veszek részt a törökbálinti gyermekhospice ház életében. A legnehezebb élethelyzetben lévő családok és szociális dolgozók körül igyekszem jelen lenni a kezem feszültségoldó és megnyugtató figyelmével, támogatva a testi-lelki lecsendesedést.
🏠 Menhely Alapítvány: Önkéntes munkával támogatom az alapítvány misszióját, hozzájárulva a mélyszegénységben és hajléktalanságban élő embertársaink életminőségének javításához, méltóságának megőrzéséhez és mindennapi jóllétéhez.